Economic situation in Hungary after the elections

While an economic wunderkind in the nineties, Hungary has featured amongst the basket cases in the European Union in recent years, along with the likes of Greece, Lithuania and Romania. The previous, Socialist led government was responsible for the worst mismanagement of any economy in post transition Europe, resulting in a record high budget deficit on top of an already high national debt. This swept Hungary to the edge of sovereign default, with the IMF having to step in and provide an emergency standby loan as market interest rates of refinancing the country’s debt suddenly became unrealistically high in the wake of the international financial crisis and the disappearance of liquidity from international financial markets. Citizens became dramatically disappointed with the government, in spite of a change of prime minister and a drastic stabilisation programme in the final year of an eight year, two term rule, which decreased the hole in the national budget from above ten per cent of GDP to below four per cent, an achievement that is now being held up by international financial institutions to other austerity economies such as Greece or Spain. This helped little to calm anger and frustration, and at the national parliamentary elections in early 2010 the Socialists were reduced to a small party of 17 percent, while their main rivals, the centre right Fidesz party won a landslide victory with a whopping 67 per cent of votes cast.
The vote was primarily a protest vote, little was known about the future economic policies of Fidesz during the elections. The lack of information the party itself gave rise to wide ranging speculation, which continued for weeks even after the formation of the new government under Viktor Orbán, who had already governed once between 1998 and 2002. The fog cleared somewhat in the middle of the summer, once again as a consequence of pressure from the international financial markets. Leading members of the Fidesz party gave a series of statements to the press about “corpses” in the budget they inherited from the previous government, hinting that the annual deficit might be much higher again, than expected. It seems likely that these unfortunate pronouncements were only a concerted attempt to create more fiscal room for the policies of the new government, but they did not go down well with international investors. The forint took a dive, and the government had to backtrack and calm sentiments by making it very clear that they intend to stick to the original 3.8 per cent deficit target, as planned by their predecessors. They also held a three day emergency session, after which Prime Minister Orbán addressed parliament to outline a rather eclectic mix of 29 points that included everything from releasing the ban on distilling pálinka (gin) to a complete overhaul of the tax system. The major thrust of the package was the reduction of the tax burden on small, primarily Hungarian owned enterprises (through a second, lower rate of corporate tax) and middle class earners (through a single rate personal income tax), while increasing the tax burden of low earners and banks, including a special tax on financial institutions. With this, Hungary essentially joined the low flat rate tax competition that had swept across Central and Eastern Europe in previous years, started by Slovakia and followed up by Romania, Bulgaria and others. The interesting experiment of the new Orbán government is aimed at trying to alleviate the dramatically low employment rate of the country, at 54 per cent, ten percentage points lower than the EU average, through decreasing the tax wedge on labour. Whether this will work with Hungarians who have now been out of work for two decades, and have lost their skills and motivation, is an open question. However, by introducing the special bank tax, which is meant to counterbalance the immediate loss in government revenues from labour related taxes, Orbán has indirectly admitted that he no longer believes that tax reduction will be self financing through an increase in employment. Another indication of this is the fact that he is only willing to set employment targets for a ten year period, way after his current mandate, by which time he foresees one million new jobs created.
The introduction of the special financial task, amongst other issues, has lead to a deadlock in the negotiations with the IMF for the extension of the current standby loan, which will expire in October. Orbán then stepped in to declare that Hungary no longer needs the assistance of the IMF, and will be able to refinance its debt from the international markets. This certainly seems possible for the next two years, but from 2013 repayments of former debts will increase dramatically, coupled by repayments on the current IMF loan. Whether Hungary will have stabilised its economy and started on the path to high growth by then is anyone’s guess in the current turbulent international economic environment.


(This article appeared in Hospodarske Noviny in Czech)

A magyarok nyelvtudása

A leértékeléssel illetve adócsökkentéssel versenyképességet elérni igyekvő polgártársaimnak. (Kattints az ábrára nagyításért.)

Kommentár nem szükséges.

Hungarians in Romania no longer more prosperous

For decades it has been widely believed that Hungarians in Romania are more prosperous than the rest of the country. This no longer seems to be the case.

Hungarians in Romania live predominantly in Transylvania, although there is a considerably non-historical minority in Bucharest, who have moved there predominantly because of administrative occupations in the capital.

Hungarians form a large majority of the population in the counties of Harghita (84.6%) and Covasna (73.79%), and a large percentage in Mures (39.3%), Satu Mare (35.22%), Bihor (25.91%), Salaj (23.07%), Cluj (17.4%) and Arad (10.70%) counties.

Within Transylvania, Hungarians cluster around the Hungarian border region, as well as deep within Transylvania, in a non-official area generally referred to as Szeklerland.

The 1998 Green Paper on regional development in Romania placed counties on a six scale index according to their global level of development (1-worst, 6-best). In Szeklerland, Covasna and Harghita were level 4, Mures was level 5. In the border region Satu Mare was 4, Bihor was 5. In the two counties with a relatively smaller number of Hungarians Cluj was 6, top, but Salaj was only 3, below average.

The GDP/per head of Romania was 344650,6/ 21537563= 0.01601 million lei at 2008 prices in 2006. For the Szeklerland it was Covasna 2779,7/223364=0.01244, Harghita 4464,5/325611=0.0137, and Mures 8174,1/581759=0.0141. Thus this whole region is well below the national average. As for the other partially Hungarian counties Bihor 9475,4/594232=0.0159, Cluj 13558,6/692316=0.0196, Satu Mare 4699,7/366270=0.0129, and Salaj 3054,0/243257=0-01255. Thus with the exception of county Cluj, all other counties are well below the national average. (Own calculations based on Romanian Statistical Office.)

In 2007, unemployment in all of Romania was 4% (Romanian Statistical Office). The same indicator in the Szeklerland was 7% in Covasna, 5.1% in Harghita, 4.3% in Mures. Altogether this is worse than the national average. In the other counties: Bihor 2.4%, Satu Mare 2.6%, Salaj 4.4%, Cluj 3%, altogether better than the national average.

The dependency ratio (employed person per total population) for all of Romania is 4885319/21537563=23%. For the Szeklerland it was Covasna 49788/223364=22%, Harghita 64401/325611=20%, and Mures 127953/581759=22%. Thus this region is only slightly below average. As for the other partially Hungarian counties Bihor 163325/594232=27%, Cluj 194239/692316=28%, Satu Mare 75246/366270=21, and Salaj 46343/243257=19%. Thus this shows a mixed picture. The figures for Bihor and Cluj are most likely inflated by the cities of Oradea and Cluj, where Hungarians make up 28% and 19% respectively. Thus Hungarians are slightly overrepresented in these cities! (Own calculations based on Romanian Statistical Office)

As for income, the whole of Romanian averaged 1396 lei gross and 1042 lei net per month in 2007. Average monthly income in the Szeklerland was 1036/792 in Covasna, 1081/814 in Harghita, and 1265/950 in Mures, all significantly lower. On the other counties it was 1086/811 in Bihor, 1489/1113 in Cluj, 1171/896 in Satu Mare and 1208/920 in Salaj. Thus in this non-core region only CLuj had higher than average earnings, where the percentage of Hungarians is the lowest.

In summary it can therefore be stated that the core regions of the Hungarian ethnic group in Romania, the Szeklerland, is well below Romanian average. So are the other areas where Hungarians form a considerable minority, with the single exception of Cluj county, whose figures are largely determined by the high significance of the city of Cluj in the Romanian economy.

Neoliberálisok képviselhetik a magyarokat Szlovákiában?

A hazai sajtó a szlovákiai választások nyomán arra a tényre koncentrál, hogy a Fidesz elsietett kettős állampolgárságos döntése nyomán klienspártja, a Magyar Koalíció kiesett a pozsonyi parlamentből. Szinte egyáltalán nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen profilú párt is a nemrégiben alapított "Híd-Most", amely közel 8%-ot megszerezve innentől fogva egyedüliként fogja képviselni a szlovákiai magyarokat a törvényhozásban.
Pedig nem érdektelen ezt közelebbről megvizsgálni. A párt vezetője és poszterszemélyisége a liberális nemzetpolitikai karaktere miatt a szlovákok körében is népszerű Bugár Béla, akinek határozott gazdaságpolitikai arcéle nincsen. 7 magyar és 7 szlovák képviselőt küldenek majd az országgyűlésbe. Alelnöke az az Ivan Svejna aki a szlovák Hayek társaság társelnöke, a nemzetközi neoliberális Mont Pellerin társaság tagja.

A Híd-Most legközelebbi szövetségese Richard Sulik neoliberális pártja, a szintén nem olyan régen alakult Szabadság és Szolidaritás (SaS). Sulik maga a szlovák egykulcsos adó kitalálójának tartja magát (erre a címre többen pályáznak). A magyar közbeszédben sikeresnek hitt szlovák egykulcsos adó hátulütőiről már írtunk itt és itt. A párt EP listáját a Hayek Alapítvány másik vezetője, Martin Chren vezette.

Pozsonyi pletykák szerint a két párt vezetője a választás éjszakáján is együtt ünnepelt, borozott, szivarozott. Úgy néz ki tehát, hogy a szlovákiai magyaroknak neoliberális képviselete lesz a következő szlovák kormányban és parlamentben.

A görög válságról

BAJBAN AZ EUROZÓNA
Komoly bajban van az eurozóna. Bebizonyosodott az, amit a kritikusok végig mondogattak, hogy a hatvanas évektől létező optimális valutaövezeti modell ellenére egy olyan valutaövezetet hoztak létre, amelyik egyáltalán nem optimális. Ráadásul a valutaövezeti irodalom intései ellenére nem készültek fel egy válság, vagy az egyes tagállamokat jobban érintő gazdasági sokkok kezelésére. Azazhogy a monetáris unióhoz a fiskális oldal összehangolása, adott esetben komoly belső transzferek szükségeltetnek.
Senki ne gondolja, hogy az övezetbe való belépéskor történt csalásokat csak a görögök nyakába lehet varrni. A költségvetési elszámolás szabályait maga az Eurostat hozta létre. Ha nem vették észre a görögök manipulációit, akkor az az ő felelősségük. Ha észrevették, és együttműködtek, az is. Az utóbbit valószínűsíti, hogy ismert módon már a kilencvenes években is együttműködtek egyes alapító tagállamok (Olaszország, Portugália, Belgium) eurozónába „tuszkolásában”. Az euró politikai projektként túl fontos volt ahhoz, hogy a gazdasági racionalitás prudens keretek közé szorítsa.

MI OKOZTA A VÁLSÁGOT?
Nagyon érdekes, hogy a viták szinte teljességükben a nemzetközi mentési akcióra fókuszálnak. Szinte senki nem teszi fel az alapkérdést, hogy mért alakult ki a válság Görögországban? Lehetett volna-e megelőzni? Megismétlődhet-e máshol?
A görög, portugál és egyéb valutaövezeti tagok problémái ugyanis felvetik a valutaövezet alapját adó egységes belső piac működésének kérdését is. Az EU déli perifériája mióta a nyolcvanas években belépett, egyfolytában versenyképességi problémákkal küzd az egységes piacon belül. A kétezres években, az eurozóna tagjaként ez a periféria minden addig látottnál alacsonyabb kamatszinteken jutott tőkéhez, amely egyfajta befektetési boomot okozott a térségben. Görögországban mindezt megfejelte még egy olimpia is, amely extra lökést adott a gazdaságnak. A konjunktúra és a kedvező világgazdasági környezet minden eddiginél nagyobb, 40-60%-os reálbér növekedést eredményezett a déli periférián. A bérek növekedése a fogyasztás megugrásával és a háztartások eladósodásával járt együtt. Ezt a hatalmas bérkiáramlást pedig nem követte a termelékenység növekedése, azaz a mediterrán országok jelentős versenyképességi hátrányba kerültek Németországgal szemben. A német exportgépezet óriási többletet halmozott fel az egységes belső piacon belül. Ennek az egyik oka az volt, hogy a németek öndiagnózisa a túl magas bér volt, amelyet a nagyon lassú termelékenységi növekményüknél nem gyorsabb, visszafogott bérkiáramlással orvosoltak. Azaz amíg a déliek egy egységnyi termékre jutó bérköltsége meredeken emelkedett, a németeké stagnált. Ráadásul a német cégek bérköltségei még avval is csökkentek, hogy az alacsony bérszintű kelet-európai új tagállamokat belefoglalták nemzetközi termelési láncaikba. Az így megtermelt tőkét pedig Németország visszaforgatta közvetlen működő tőke és banki hitelek formájában délre, különösen az után, hogy a kelet-európai hitelezés a válság kirobbanta után bedőlt. (Amikor tehát a németek, franciák és mások Görögországot mentik, tulajdonképpen a saját bankjaikat is mentik.)
A dolog érdekessége, hogy Görögország tulajdonképpen sikeres felzárkózásban is lehetett volna a 2000-es években. A termelékenység emelkedése például magasabb volt, mint Németországban, azaz ha türelmesebb módon egy lassabb bérnövekménnyel is megelégednek a görögök, akkor szép nyugodt és fenntartható felzárkózásban lettek volna.

NEM AZ ÁLLAM TEHET RÓLA
Nem igaz ugyanis, hogy a görög állam tehetne a krízisről. A görög állam akkor sem nagy, ha minden negyedik görög az államnak dolgozik. Az állam kiadásai a 2000-es években mindvégig a GDP 45%-a körül voltak, a német kiadási méret alatt. Az állam bruttó adóssága 2000 után folyamatosan csökkenőben volt a nemzetközi gazdasági válság kirobbanásáig, csakis azután nőtt meg a hirtelen hatalmasra ugró költségvetési hiány következtében, illetve amikor a négy legnagyobb görög bank állami segítséget kért. A megugró bérkiáramlásra a magánszektorban, illetve a háztartások hitelfelvételi boomjára a görög államnak csak igen korlátozottan lett volna ráhatása.

GÖRÖG KULTÚRA?
Az sem teljesen igaz, hogy a görög válság a gyarló, dőzsölő és korrupt görög kultúra eredménye. Itt érdemes tenni egy összehasonlítást Ciprussal, amely gyakorlatilag egy másik görög köztársaság. Míg a görögök régóta ismert módon problémásak, Ciprus érdekes módon az az ország volt, amely EU-n kívüli országként is mindvégig megfelelt volna az eurót meghatározó, 1992-ben meghatározott maastrichti kritériumok mindegyikének. Erre az unión belül egyetlen ország sem volt képes. Azaz a kulturális meghatározottság mítosz. A két ország között jelentős különbség, hogy míg Ciprus gyakorlatilag adóparadicsomként működik az EU-n belül is, addig Görögországban a gazdasági elit legjava, a nagyvállalkozók igen gyakran nem adóznak, az országon kívüli kedvezőbb adóztatású paradicsomokban – többek között Cipruson - tartják pénzüket.

A MEGOLDÁSRÓL
Mi lesz a görög válság kimenetele? Nos ennek egyik oldala a mentőcsomag, másik pedig a görög kormány tettei. Ismert módon az eurozóna tagjai az eredeti szerződések explicit tiltásai ellenére is áthidaló segítséget nyújtanak Görögországnak. Természetesen a segítség jelentős része a Görögországban kitett, főleg német és francia bankok megsegítését célozza, illetve annak elkerülését, hogy a többi dél-európai ország, és ezen keresztül az eurozóna is bedőljön. Ez középtávon elégségesnek bizonyulhat, ám nem oldja meg a problémákat. Az 5%-on felvett hitel ugyanis kedvezőbb természetesen a vállalhatatlan piaci alternatívánál, de a jelenlegi államháztartási hiány és GDP csökkenési cél mellett is azt jelenti, hogy Görögország GDP-hez mért államadóssága minden valószínűség szerint 150% körülire nő a jövő év közepére. Márpedig kevesen tudják, hogy a külső adósság újrafinanszírozása szempontjából 2010 kevésbé veszélyes év, mint lesz 2011.
Mindehhez hozzájárulhat az, hogy Papandreou kormány által kényszerűen vállalt megszorítások nem hogy nem fognak a gazdasági növekedés újraéledéséhez vezetni. Természetesen helyes dolog az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok mindenfajta 13. és 14. Havi juttatását megszüntetni, ám a köztisztviselők bérbefagyasztása maximum a munkamorál csökkenését eredményezheti (gyenge kényszerlépés, hiszen a magánszektor bérkiáramlására a kormánynak nem lehet ráhatása). A ÁFA és a jövedéki adók emelése hozzájárulhat az egyensúly visszaállításához, de a gazdasági növekedést visszafoghatja. És mindezzel együtt is csak -9% körül tartunk, honnan lesz itt egyensúly közeli állapot? És akkor még nem beszéltünk sztrájkokról, demonstrációkról, a leblokkolt államról…

KI A KÖVETKEZŐ?
Spanyolország teljes adóssága 342%, ezen belül az állam 47%, de ebből csak 27% van külföldön. Olaszország teljes adóssága 298%, ebből 101% az állam, és ennek 56%-a van külföldön. Azaz a két nagyobb ország közül messze Olaszország a kitettebb. A jóval kisebb Portugália államadósságának szintén 60%-a külföldön van. (Görögországban a 230-ból 120% körüli államadósság 99%-a külföldön van.) Olaszország likviditási szükséglete is sokkal nagyobb a 2010es évben. Egyértelműen Olaszország a legkitettebb….

Az iparpolitika lehetetlensége a mai Magyarországon

Az elmúlt években újra és újra felröppennek javaslatok, hogy mely ágazatokat kellene fejleszteni Magyarországon állami eszközökkel: biotechnológia, thermál, mezőgazdaság, ez, az. Ezzel szemben a valóság az, hogy erre az államnak nem csak hogy eszközei és lehetőségei sincsenek, de kifejezetten káros is lenne.

Miért ne csináljunk iparpolitikát ma, Magyarországon?

1. Mert a legtöbb iparág esetében nagyon gyenge lábakon áll az érvelés, hogy miért pont az adott iparágat támogassuk, és miért ne a másikat. Nincsenek mögötte igazi hatástanulmányok.
2. Mert a magyar statisztikai rendszer jelenleg nem alkalmas megalapozott iparpolitika alátámasztására.
3. Mert a magyar gazdaság szerkezete az elmúlt másfél évtizedben még nem kristályosodott ki olyan szinten, mint azokban az országokban, amelyek sikeres ágazati politikát folytattak. Még nem láthatók világosan olyan bajnokok, mint a finn Nokia, az ír szolgáltató, elektronikai szektor, a koreai hajógyártás vagy a spanyol divatipar.
4. Mert a magyar gazdaság legfontosabb húzóágazataiban multinacionális túlsúly van, ráadásul egy-két domináns céggel. Azaz külföldi cégeket támogatnánk.
5. Mert bizonyos tőke illetve tudás intenzív ágazatok fejlesztése olyan mértékű beruházást igényel, amelyre a magyar állam képtelen. A magyar költségvetésben iparpolitikára nagyon kevés pénz van, az is jobban hasznosulna máshol (lásd alapfeltételek lenn).
6. Mert Európai Uniós pénzek direkt ágazati támogatásra nem fordíthatók.
7. Mert a magyar költségvetésben jelenleg meglévő fejlesztési forrásoknál is több fog elmenni az uniós támogatások társfinanszírozására. Fejlesztési forrás tehát nem marad. A működési költségeket pedig a konvergencia program miatt amúgy is csökkenteni kell. Azaz nem lesz rá pénz.
8.Mert az Unió versenypolitikája a hazai direkt állami támogatások lehetőségét erősen korlátozza.
9.Mert a legtöbb ágazat esetében nem az állami támogatás a fejlődés legkritikusabb feltétele.
10. Más országok példái megmutatják, hogy ha az állam nem találja el sikeresen, hogy mely területekbe fektesse az adófizetők pénzét, az súlyos mértékű félre-beruházás, amely később számonkérhető lesz.
11. Mert amíg a korrupció megfékezése nem történt meg, addig az ilyen típusú támogatások ugyanúgy korrupciót szülnek, mint az elmúlt években.
12. Mert nincsenek alacsony és magas hozzáadott értékű iparágak, csak alacsony és magas hozzáadott értékű termelési fázisok.


Tehát most nem érdemes és lehetséges iparpolitikát csinálni Magyarországon. Később, egy jobban kialakult gazdaság körülményei között, jobb makrogazdasági helyzetben, amennyiben az EU engedi, talán igen. Jelenleg a fejlesztéspolitika akkor segít a legjobban az ágazatoknak, ha megteremti azt a gazdasági környezetet, amely elősegíti a gazdasági szereplők sikerét. Ezek az alapfeltételek a következők:

--> (első sorban fiskális) makrostabilitás,

--> stabil forint, majd euró

--> a stabilitásból adódóan alacsony kamatlábak,

--> decentralizáció,

--> megfinanszírozott, hatékony oktatási és szakképzési rendszer,

--> hatékony, integrált foglalkoztatási rendszer,

--> magasabb K+F,

--> egészségügyi reform

--> az autópályarendszer után a vasúti és közösségi közlekedési rendszerek kiépítése.

Ha a magyar állam ezen alapfeladatait elvégezné, nem is maradna pénze iparpolitikára. A gazdaságot nem felülről kell húzigálni, hanem alulról nyomni!

Corrupt Greece, Prudent Cyprus: The Weakness of Cultural Explanations for the Greek Crisis

There is an amazing amount of talk, articles, analysis of the Greek euro-crisis. Interestingly almost all of it seems to focus on one single issue: how to solve the situation? Should EU member states provide Greece with a loan? Should they set up a Euro-IMF? Or should they leave it to the IMF proper?
What is perplexing is that almost nobody discusses the CAUSE. Why did Greece end up with a huge international debt burden and a budget deficit of 13.6% out of the blue? Were there any signs of this before? Could this have been prevented? Could other nations face similar difficulties that could still be evaded?

I fear that this discussion is missing for two reasons. Firstly, once again, simplistic assumptions are accepted by almost everyone. Secondly, some uncomfortable truths would come to light if these debates were indeed carried through.
The simplistic assumptions are about Greece being an inherently corrupt country, with a bloated public service, and that this would be the main cause of their difficulties. I.e. they have themselves to blame, they are corrupt and cheat on statistics. However, this is a rather weak argument. There are dozens of countries with very corrupt business and state lives in the EU. One of them is Greece’s twin, Cyprus. Both sides would agree that the formerly Ottoman Hellenic states share an almost identical cultural heritage, including VISMA, the need to have strong personal connections for business success, rather than a formalised set of rules. Yet the macroeconomic performance of the two states could not be more dissimilar. While Greece is the fiscal apocalypse itself, Cyprus has continued to be the muster for budgetary prudence. Just one example: while not a single would be Eurozone country observed all four of the Maastricht criteria throughout the nineties, Cyprus, then outside of the EU, did. The country has continued to be an example of fiscal and monetary prudence. Could we say, therefore, that Greek cultural deficiencies account for Papandreou’s current headaches? Hardly.
The arguments about large public sector employment are also flawed. There are plenty of countries in the EU with huge public sectors that do not have constant fiscal crises, including countries that guarantee their public servants generous benefits such as 13th month salaries (including Austria, for instance).
Let us offer an alternative explanation. One of the key problems with Greece is the low tax morale. It is generally accepted not to pay taxes, especially at the higher echelons of society. The largest Greek businesses can easily avoid paying their dues, and are heavily involved in capital flight right now, as the crisis unfolds. This gives Greek finance minister Papaconstantinou additional headaches. Where are these superrich Greeks taking their money? One can only guess, but offshore islands are an obvious choice, with plenty of them even within the EU. Including, astoundingly, Cyprus. What is most ironic in the Greece-Cyprus comparison is that while Greece is suffering from the impossibility of drawing taxes from the rich, its twin in the Mediterranean actually functions as a de facto tax haven, under close scrutiny by the EU Commission, but never actually found guilty due to very lax EU legislation on the matter.
Another reason might be the lack of a wide enough tax base. Greece had a 55% employment rate from its 1981 entry into the EU right until the start of its euro-enhanced artificial boom around 2001. Like in other low employment economies, the narrow tax base and the large dependent population must have been central to the problem of budgetary inbalance and debt accumulation.

Hungarian elections: How a landslide to the right is actually a move to the left

Most international news about the results of the Hungarian elections are superficial and concentrate on the issue of the far right and the 2/3 majority of Viktor Orbán. If you just fly in and out of the country and look at the names of political parties, you get the impression that there has been a massive shift from the left to the right.
But in Hungary everything is the other way around.
The Socialists, who have been governing in the last eight years, and between 1994 and 1998, have in fact traditionally been a very right wing, neoliberal party - a complete break with their past of being the Communist party of Hungary until 1989. Their pendulum swang to the opposite exteme. From believers in the omnipotent state they went on to being believers in the free market. Socialist Prime Minister Gyula Horn carried out mass scale privatisation to foreing investors, making trade unions weak and Hungary one of the most open economies in the world. Socialist governance between 2002 and 2008 was characterised by an attempt to privatise healthcare, constant talk (albeit little action) about decreasing taxes, inflation targeting in monetary policy, and massive capital flight from amongst the Socialist political-economic elite to de facto tax havens such as Cyprus.
These Socalists have now suffered the biggest defeat in their history, and their auxilliary parties, the neoliberal Alliance of Free Democrats and the Hungarian Democratic Forum (also neoliberal lately) have not even made it into parliament. So neoliberalism maintains a 19% presence in the Hungarian Parliament.

All of the other political forces in the new parliament are to the left of the Socialists economically.

The nominally conservative Fidesz are likely to get a 2/3 majority in Parliament, perhaps even more. Although at the centre of their election campaign were also tax cuts, which would make them neoliberal and Lafferist, they are already backtracking on this issue, and it is difficult to see how they lower taxes without blowing an enormous hole hole in the national budget that is already in strongly negative territory. All other areas of their agenda are very vague, essentially populist, but past policies of Fidesz were rather social democratic in character: a stronger state, state aid to enterprises, free and state owned healthcare and education, etc.

Much has been made of the exremist party, Jobbik, which has received 17% of popular vote. While strongly nationalistic, antisemitic and racist (anti-Gipsy) in their politics, their economic policies are in fact very similar to Fidesz's except they advocate no tax cuts and would instead default on Hungary's huge debt burden - a very unrealistic idea.

The last party that got into parliament is called LMP (a Hungarian acronym for Politics Can be Different). It is a Green party of the Scandinavian type, with a root in the left wing global alterglobalisation movement. Their ideology is the New Left / Naomi Klein / Chomsky type, which realises that environmental sustainability is dependent on a radical shift of the economic system from assymetrical deregulated capitalism to societal-economic-environmental sustainability. That in fact green is red. What policies they will actually advocate in parliament is somewhat difficult to tell at the moment, as their election manifesto was a little vague on detail, not unlike the mainstream parties that they criticised.

Since all three parties are left of the Socialists economically, a landslide towards the right in fact means a decisive move towards the left in Hungary.

CAN GYPSIES WORK?

It is often heard from the far right that gypsies are unwilling or unable to sustain a normal job, due to some alleged deficiency of socialisation that leaves them unaccustomed to regular work. When trying to counter these arguments, the more tolerant segments of society have mostly pointed to the high degree of prejudices against Roma in the workplace as the primary reason for their generally very low level of employment.

While doubtless true, this argument is not accepted by extremists, and even reinforces their stereotypes to some degree, with the following logic: 'even pro-Gipsy arguements accept that Gypsies DE FACTO DO NOT WORK'.

Well, recently I came across some very interesting data. It came from the latest available survey of Gypsy employment in Hungary. (It is in itself quite telling that we do not have such sruveys on a regular basis, and the latest such results come from 2004. It shows the lack of commitment of the Hungarian state and goverments to the Roma issue, apart from declarative involvement in 'decades of Roma inclusion' and EU financed 'pilot projects'. But let us leave this aside for now. See the letter of the head of the National Court of Auditors for more detail.)

The survey led by Erzsébet Debreceni concluded that while the rate of Roma employment in rural Eastern Hungary is around 14%, in Budapest some 49% of Roma are employed. Now this is incredibly interesting for three reasons.

Firstly, a 49% employment rate amongst adults in an ethnic subculture is not very far away from the roughly 56% employment rate in Hungary overall. Even if Budapest has a higher employment rate than the national average, 49% is way closer to majority levels than 14% to majority levels in Eastern Hungary. What this really indicates is that BY AND LARGE GYPSIES IN BUDAPEST HAVE FOUND EMPLOYMENT! It is an interesting argument against racists: whenever there is plenty of work, such as in the case of the development pole of a peripheral economy, there will be jobs available for the less educated Roma as well!

Secondly, it provides a hint that either rural Gypsies are very unlike urban Gypsies as a subculture, or an impoverished rural setting provides no opportunities for the poor of the poor, the rural Gypsies. This question would be interesting to investigate further.

Thirdly, the findings provide hope for the future: if any future government would be willing to introduce REAL programmes for Roma emacipation, and if the Hungarian economy improved in general, there is in fact reason to believe that Roma employment could indeed be guaranteed in the longer run, and interethnic tensions could wither away! It has become commonplace to refer to the Communist system as a contrast in terms of how it had been able to create (some claim artificial) employment in industries such as construction to provide work for the Roma, while the market economy is preceived to be unable to do so. Well, these findings suggest that we need not go back to any planned economy to be able to create work for minority groups with lower levels of education.

Greece would NOT be better off outside the Eurozone!

It is an interesting dimension of the ongoing Greece saga how many people think that it would be better for Greece to be outside of the Eurozone at the moment. They seem to suggest that if the country still had its good old drachma, it could now devalue, and would have an easier time adjusting than with the eurozone rules.

I think this is not quite right. First of all, if Greece would not have been in the zone in recent years, it would not have had access to cheap credit, and the few years of boom would not have taken place (which, in spite of the excessive credit boom, were perceived to be good years by the Greek population).

Secondly, devaluation is not necessarily a painless alternative to fiscal cuts. First of all, it makes import prices higher, something that the whole population would suffer from. Secondly, it would wipe out people's savings. Thirdly, it would not save Greece from carrying out efficiency oriented, meritocratic reforms of its state apparatus, and attempt to control 'visma', the endemic corruption which is characteristic of business and state relations.

Historic Iceland vote about rules of globalisation

Over the weekend Icelanders have voted in a little noticed referendum about the rules of globalisation. The actual question asked was whether they would be ready to pay for the debts that the Icelandic bank IceSave owes to its mainly British and Dutch former customers.

93% voted against. This is in fact a historic defeat for a previously accepted principle of globalisation that while financial institutions can go overseas and act fairly unchecked, they immediately seize to be multinationals as soon as they are hit by a major crisis.

Icelanders decided enough is enough. Why should they be forced to foot the bill for the reckless mistakes of a group of bankers in a private enterprise over which they had no control?

Naturally, the Iceland saga is still not over. Ratings agencies are expected to downgrade Iceland, and it will be more difficult for them to borrow. We shall see how that goes. However, the people of Iceland at this point must be applauded for their confidence.

It is also quite clear that although initially Icelanders believed they could seek refuge from similar financial crises in the EU, they have now turned against EU membership. They have understood that Brussels would acually be in support of them paying for the sins of their banking system, rather than establishing that financial regulations and oversight had not been prudent enough. They have understood the EU to be what it really is: integration pro-capital rather than pro-people.

Actual Individual Consumption

A múltkori PPS-ről, árakról szóló bejegyzés érdekes gondolatokat hozott felszínre az olvasók között. Az egyiket most megosztom, ez a gazdasági felzárkózás izgalmas és releváns mutatója, az úgynevezett Tényleges Egyéni Fogyasztás (Actual Individual Consumption). Az Eurostat számolja és publikálja, csak valamilyen rejtélyes okból hallgat róla mint a sír. A tartalma az egyének tényleges fogyasztói kosara, egyes termékek gyakoriságával súlyozva, és ugyanazok árszínvonalával korrigálva. Ez valószínűleg elég jó közelítést ad az uniós országok tényleges életszínvonaláról, mindenesetre sokkal jobbat, mint bármifajta GDP/per fő vásárlóerő paritáson.

Lássuk akkor a tényeket, a táblázat rákattintva kinagyítható.

Amint látható, a tényleges fogyasztás általában korrelál a kibocsátással de vannak eltérések. A fejlettebb országokat lefelé mozdítja, a fejletlenebbeket felfelé.

Nekem továbbra is kétségeim vannak, hogy ezek a számok megfelelőek-e. Mivel a keleti bérek valahol 35% körül vannak a nyugatiakhoz képest, az árak meg mondjuk 2/3 környékén, ezért szerintem ez a mutató is felüllövi a keleti életszínvonalat.

Fogadjuk el azonban egy pillanatra az adatokat. Mit látunk? Azt, hogy a nyugat-európa valahol 100-120% között van, kelet pedig 44-70%-ig. (A szlovén modell teljesen más, őket nem számítom keletnek.) Azaz egy tipikus nyugati fogyasztása igen elnagyoltan minimum másfélszerese, maximum háromszorosa a keletinek.

Persze ne felejtsük el, hogy az adatok két nagyon fontos dolgot elfednek! Az egyik, hogy a tényleges fogyasztásból mennyi a megélhetési kényszerfogyasztás, és mennyi az ezen felüli, mondjuk úgy, hogy luxusfogyasztás. Míg kelet-európa nagy része a megélhetésért küszködik, addig nyugaton ez relatíve garantáltan teljesítve van, bőségesen marad önfejlesztésre, amortizáció pótlására, szórakozásra, pihenésre.

A másik dolog, amit az adatok elfednek, hogy a fogyasztás teljesítése után mekkora összeg marad meg megtakarításként. Tudjuk. hogy ez Kelet-Európában minimális, alig van az embereknek tényleges vagyoni biztonsága. Az is alapvető közgazdasági tapasztalat, hogy a magasabb jövedelmekből az emberek sokkal nagyobb részt tesznek félre.

Még egy tanulsága van a táblázatnak, amit depressziókeltést elkerülendő csak félve említek meg. Míg szinte mindenhol a térségben volt valami felzárkózás a AIC tekintetében, addig Magyarország oda süllyedt, hogy a trendeket nézve már csak a bolgárokat és a románokat előzzük meg fogyasztás tekintetében, a bejövő horvátok is valószínűleg már magasabban vannak, és a törökök sincsenek már olyan nagyon nagyon messze...

A fogyasztói árak Európában: mi értelme a vásárlóerő-paritásnak?

A mellékelt, ráklikkeléssel kinagyítható táblázat az Eurostat 2008-as adatsorra arról, hogy mennyire zárkóztak fel az árak az új tagállamokban. Amint látható, gyakorlatilag majdnem, sőt, egyes termékek esetében ma már Kelet-Európa drágább at átlagnál is. A bérek messze nem zárkóztak fel ennyire, erről külön bejegyzést fogok írni, de nagyjából elmondható, hogy az 1996-os 25%-ról 2007-re 34%-ra zárkóztak fel a keleti bérek a nyugatiakhoz képest.
Joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi értelme van a vásárló-erő paritásnak a különböző makroadatoknál, ha a lakosság fogyasztói árindexe ilyen mértékben felzárkózott?
Kérdés az is, miért lehet Kelet-Európa egyes esetekben drágább?
További kérdés, hogy miért mutattak az árak gyorsabb felzárkózást, mint a bérek?

Új regionális GDP adatok az Eurostattól: Prága Bécs és Párizs előtt? Magyarország lenn

Kijöttek az Eurostattól a a legfrissebb regionális GDP adatok, melyek szerint Prága (172%) Bécs (163%) előtt van vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP tekintetében. Ezt elég nehéz elképzelni. Persze ha még valamilyen statisztikai módszertanból adódóan igaz is, akkor is igen szépen mutatja, hogy a GDP-ben mért felzárkózás mennyire nem jár együtt a jövedelmi vagy vagyoni helyzet alakulásával. Azaz mennyire nem lehet azt mondani, hogy a magasabb GDP-jű régiók és országok 'gazdagabbak' lennének. A GDP a gazdasági kibocsátás mutatója. Tulajdonképpen az is kérdés, hogy mi indokolja a vásárlóerő-paritás használatát a kibocsátás mérésénél?

Az adatok azt is szépen mutatják, hogy a kelet-európai fővárosi (Prága, Pozsony, Budapest, stb.) és a vidéki régiók között mekkora drámai különbségek vannak.

Magyarország régió közül négy (Dél-Dunántúl, Dél- és Észak-Alföld, valamint Észak-Magyarország) is a legalacsonyabb kibocsátású húsz uniós régió között van.

Az Unió legnagyobb kibocsátású régiói továbbra is Luxemburg, a londoni City, Brüsszel, és Hamburg, az egyetlen igazi érdekesség a (környezetét is magában foglaló) Párizst is megelőző Prága. Szintén magas szinten (160) van a Pozsonyi Régió, amely Prágával szemben azonban a Pozsonyi régió a környezetét is magában foglalja.

A legalacsonyabb kibocsátású régiók Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és Magyarországon vannak.

Szlovákia: Tátrai Tigris vagy elkésett gazdasági újjáéledés?

A tátrai tigrisnek elnevezett pár éves szlovák gazdasági növekedése a közhiedelemmel ellentétben sem foglalkoztatás-növekedést nem hozott, sem jelentős életszínvonal emelkedést a társadalomnak. Ráadásul középpontjában nem is az egy kulcsos adó bevezetése áll.

Magyarországon történő másolása pedig kifejezetten aggasztó következményekkel járhat.

A tátrai tigrist ebben az összefoglalóban demisztifikáljuk.

A Brit Konzervatív Párt gazdasági programja

Idén választások lesznek Nagy-Britanniában is és Magyarországon is. Mindkét országban várhatóan a jobboldal kerül hatalomra. Érdemes megnézni a brit konzervatívok gazdasági programját, amely megtekinthető ezen a linken. Tele adatokkal, tényekkel, grafikonokkal, számokkal, konkrét tervezett intézkedésekkel a kormányra kerülésük utánra.

Ehhez képest a Fidesz gazdaságpolitikai tervezetét hol keressem? Talán az Erős Magyarország programban, amelyben az oldalszámokon kívül más szám nincs?

Orbán Viktor egy TV interjúban legújabban arra hivatkozva nem adott konkrétumokat, hogy nem tudnak semmit mondani az adókról, mert a 'kormány' nem adja a számokat. Ez megint nem stimmel. Többségében nem a kormány adja a számokat, hanem például a KSH, az MNB, stb. A költségvetés számait pedig a kormányon kívül áttekint az erre létrehozott Költségvetési Tanács. Ezer hazai és nemzetközi közintézmény, kutatóintézet és cég elemez és tervez ezekre a számokra építve.

Nagy-Britanniában nem gondolják azt, hogy az 'ellenzéknek nem az a dolga, hogy programot készítsen, hanem hogy ellent mondjon', meg azt sem, hogy nem szabad gazdasági programot adni, mert ellopják. A választók pedig nem hajlandók egy olyan pártra szavazni, főleg nem 2/3 arányban, aki nem mondja meg, hogy mit fog tenni, ha kormányra kerül.