BAJBAN AZ EUROZÓNA
Komoly bajban van az eurozóna. Bebizonyosodott az, amit a kritikusok végig mondogattak, hogy a hatvanas évektől létező optimális valutaövezeti modell ellenére egy olyan valutaövezetet hoztak létre, amelyik egyáltalán nem optimális. Ráadásul a valutaövezeti irodalom intései ellenére nem készültek fel egy válság, vagy az egyes tagállamokat jobban érintő gazdasági sokkok kezelésére. Azazhogy a monetáris unióhoz a fiskális oldal összehangolása, adott esetben komoly belső transzferek szükségeltetnek.
Senki ne gondolja, hogy az övezetbe való belépéskor történt csalásokat csak a görögök nyakába lehet varrni. A költségvetési elszámolás szabályait maga az Eurostat hozta létre. Ha nem vették észre a görögök manipulációit, akkor az az ő felelősségük. Ha észrevették, és együttműködtek, az is. Az utóbbit valószínűsíti, hogy ismert módon már a kilencvenes években is együttműködtek egyes alapító tagállamok (Olaszország, Portugália, Belgium) eurozónába „tuszkolásában”. Az euró politikai projektként túl fontos volt ahhoz, hogy a gazdasági racionalitás prudens keretek közé szorítsa.
MI OKOZTA A VÁLSÁGOT?
Nagyon érdekes, hogy a viták szinte teljességükben a nemzetközi mentési akcióra fókuszálnak. Szinte senki nem teszi fel az alapkérdést, hogy mért alakult ki a válság Görögországban? Lehetett volna-e megelőzni? Megismétlődhet-e máshol?
A görög, portugál és egyéb valutaövezeti tagok problémái ugyanis felvetik a valutaövezet alapját adó egységes belső piac működésének kérdését is. Az EU déli perifériája mióta a nyolcvanas években belépett, egyfolytában versenyképességi problémákkal küzd az egységes piacon belül. A kétezres években, az eurozóna tagjaként ez a periféria minden addig látottnál alacsonyabb kamatszinteken jutott tőkéhez, amely egyfajta befektetési boomot okozott a térségben. Görögországban mindezt megfejelte még egy olimpia is, amely extra lökést adott a gazdaságnak. A konjunktúra és a kedvező világgazdasági környezet minden eddiginél nagyobb, 40-60%-os reálbér növekedést eredményezett a déli periférián. A bérek növekedése a fogyasztás megugrásával és a háztartások eladósodásával járt együtt. Ezt a hatalmas bérkiáramlást pedig nem követte a termelékenység növekedése, azaz a mediterrán országok jelentős versenyképességi hátrányba kerültek Németországgal szemben. A német exportgépezet óriási többletet halmozott fel az egységes belső piacon belül. Ennek az egyik oka az volt, hogy a németek öndiagnózisa a túl magas bér volt, amelyet a nagyon lassú termelékenységi növekményüknél nem gyorsabb, visszafogott bérkiáramlással orvosoltak. Azaz amíg a déliek egy egységnyi termékre jutó bérköltsége meredeken emelkedett, a németeké stagnált. Ráadásul a német cégek bérköltségei még avval is csökkentek, hogy az alacsony bérszintű kelet-európai új tagállamokat belefoglalták nemzetközi termelési láncaikba. Az így megtermelt tőkét pedig Németország visszaforgatta közvetlen működő tőke és banki hitelek formájában délre, különösen az után, hogy a kelet-európai hitelezés a válság kirobbanta után bedőlt. (Amikor tehát a németek, franciák és mások Görögországot mentik, tulajdonképpen a saját bankjaikat is mentik.)
A dolog érdekessége, hogy Görögország tulajdonképpen sikeres felzárkózásban is lehetett volna a 2000-es években. A termelékenység emelkedése például magasabb volt, mint Németországban, azaz ha türelmesebb módon egy lassabb bérnövekménnyel is megelégednek a görögök, akkor szép nyugodt és fenntartható felzárkózásban lettek volna.
NEM AZ ÁLLAM TEHET RÓLA
Nem igaz ugyanis, hogy a görög állam tehetne a krízisről. A görög állam akkor sem nagy, ha minden negyedik görög az államnak dolgozik. Az állam kiadásai a 2000-es években mindvégig a GDP 45%-a körül voltak, a német kiadási méret alatt. Az állam bruttó adóssága 2000 után folyamatosan csökkenőben volt a nemzetközi gazdasági válság kirobbanásáig, csakis azután nőtt meg a hirtelen hatalmasra ugró költségvetési hiány következtében, illetve amikor a négy legnagyobb görög bank állami segítséget kért. A megugró bérkiáramlásra a magánszektorban, illetve a háztartások hitelfelvételi boomjára a görög államnak csak igen korlátozottan lett volna ráhatása.
GÖRÖG KULTÚRA?
Az sem teljesen igaz, hogy a görög válság a gyarló, dőzsölő és korrupt görög kultúra eredménye. Itt érdemes tenni egy összehasonlítást Ciprussal, amely gyakorlatilag egy másik görög köztársaság. Míg a görögök régóta ismert módon problémásak, Ciprus érdekes módon az az ország volt, amely EU-n kívüli országként is mindvégig megfelelt volna az eurót meghatározó, 1992-ben meghatározott maastrichti kritériumok mindegyikének. Erre az unión belül egyetlen ország sem volt képes. Azaz a kulturális meghatározottság mítosz. A két ország között jelentős különbség, hogy míg Ciprus gyakorlatilag adóparadicsomként működik az EU-n belül is, addig Görögországban a gazdasági elit legjava, a nagyvállalkozók igen gyakran nem adóznak, az országon kívüli kedvezőbb adóztatású paradicsomokban – többek között Cipruson - tartják pénzüket.
A MEGOLDÁSRÓL
Mi lesz a görög válság kimenetele? Nos ennek egyik oldala a mentőcsomag, másik pedig a görög kormány tettei. Ismert módon az eurozóna tagjai az eredeti szerződések explicit tiltásai ellenére is áthidaló segítséget nyújtanak Görögországnak. Természetesen a segítség jelentős része a Görögországban kitett, főleg német és francia bankok megsegítését célozza, illetve annak elkerülését, hogy a többi dél-európai ország, és ezen keresztül az eurozóna is bedőljön. Ez középtávon elégségesnek bizonyulhat, ám nem oldja meg a problémákat. Az 5%-on felvett hitel ugyanis kedvezőbb természetesen a vállalhatatlan piaci alternatívánál, de a jelenlegi államháztartási hiány és GDP csökkenési cél mellett is azt jelenti, hogy Görögország GDP-hez mért államadóssága minden valószínűség szerint 150% körülire nő a jövő év közepére. Márpedig kevesen tudják, hogy a külső adósság újrafinanszírozása szempontjából 2010 kevésbé veszélyes év, mint lesz 2011.
Mindehhez hozzájárulhat az, hogy Papandreou kormány által kényszerűen vállalt megszorítások nem hogy nem fognak a gazdasági növekedés újraéledéséhez vezetni. Természetesen helyes dolog az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok mindenfajta 13. és 14. Havi juttatását megszüntetni, ám a köztisztviselők bérbefagyasztása maximum a munkamorál csökkenését eredményezheti (gyenge kényszerlépés, hiszen a magánszektor bérkiáramlására a kormánynak nem lehet ráhatása). A ÁFA és a jövedéki adók emelése hozzájárulhat az egyensúly visszaállításához, de a gazdasági növekedést visszafoghatja. És mindezzel együtt is csak -9% körül tartunk, honnan lesz itt egyensúly közeli állapot? És akkor még nem beszéltünk sztrájkokról, demonstrációkról, a leblokkolt államról…
KI A KÖVETKEZŐ?
Spanyolország teljes adóssága 342%, ezen belül az állam 47%, de ebből csak 27% van külföldön. Olaszország teljes adóssága 298%, ebből 101% az állam, és ennek 56%-a van külföldön. Azaz a két nagyobb ország közül messze Olaszország a kitettebb. A jóval kisebb Portugália államadósságának szintén 60%-a külföldön van. (Görögországban a 230-ból 120% körüli államadósság 99%-a külföldön van.) Olaszország likviditási szükséglete is sokkal nagyobb a 2010es évben. Egyértelműen Olaszország a legkitettebb….
Komoly bajban van az eurozóna. Bebizonyosodott az, amit a kritikusok végig mondogattak, hogy a hatvanas évektől létező optimális valutaövezeti modell ellenére egy olyan valutaövezetet hoztak létre, amelyik egyáltalán nem optimális. Ráadásul a valutaövezeti irodalom intései ellenére nem készültek fel egy válság, vagy az egyes tagállamokat jobban érintő gazdasági sokkok kezelésére. Azazhogy a monetáris unióhoz a fiskális oldal összehangolása, adott esetben komoly belső transzferek szükségeltetnek.
Senki ne gondolja, hogy az övezetbe való belépéskor történt csalásokat csak a görögök nyakába lehet varrni. A költségvetési elszámolás szabályait maga az Eurostat hozta létre. Ha nem vették észre a görögök manipulációit, akkor az az ő felelősségük. Ha észrevették, és együttműködtek, az is. Az utóbbit valószínűsíti, hogy ismert módon már a kilencvenes években is együttműködtek egyes alapító tagállamok (Olaszország, Portugália, Belgium) eurozónába „tuszkolásában”. Az euró politikai projektként túl fontos volt ahhoz, hogy a gazdasági racionalitás prudens keretek közé szorítsa.
MI OKOZTA A VÁLSÁGOT?
Nagyon érdekes, hogy a viták szinte teljességükben a nemzetközi mentési akcióra fókuszálnak. Szinte senki nem teszi fel az alapkérdést, hogy mért alakult ki a válság Görögországban? Lehetett volna-e megelőzni? Megismétlődhet-e máshol?
A görög, portugál és egyéb valutaövezeti tagok problémái ugyanis felvetik a valutaövezet alapját adó egységes belső piac működésének kérdését is. Az EU déli perifériája mióta a nyolcvanas években belépett, egyfolytában versenyképességi problémákkal küzd az egységes piacon belül. A kétezres években, az eurozóna tagjaként ez a periféria minden addig látottnál alacsonyabb kamatszinteken jutott tőkéhez, amely egyfajta befektetési boomot okozott a térségben. Görögországban mindezt megfejelte még egy olimpia is, amely extra lökést adott a gazdaságnak. A konjunktúra és a kedvező világgazdasági környezet minden eddiginél nagyobb, 40-60%-os reálbér növekedést eredményezett a déli periférián. A bérek növekedése a fogyasztás megugrásával és a háztartások eladósodásával járt együtt. Ezt a hatalmas bérkiáramlást pedig nem követte a termelékenység növekedése, azaz a mediterrán országok jelentős versenyképességi hátrányba kerültek Németországgal szemben. A német exportgépezet óriási többletet halmozott fel az egységes belső piacon belül. Ennek az egyik oka az volt, hogy a németek öndiagnózisa a túl magas bér volt, amelyet a nagyon lassú termelékenységi növekményüknél nem gyorsabb, visszafogott bérkiáramlással orvosoltak. Azaz amíg a déliek egy egységnyi termékre jutó bérköltsége meredeken emelkedett, a németeké stagnált. Ráadásul a német cégek bérköltségei még avval is csökkentek, hogy az alacsony bérszintű kelet-európai új tagállamokat belefoglalták nemzetközi termelési láncaikba. Az így megtermelt tőkét pedig Németország visszaforgatta közvetlen működő tőke és banki hitelek formájában délre, különösen az után, hogy a kelet-európai hitelezés a válság kirobbanta után bedőlt. (Amikor tehát a németek, franciák és mások Görögországot mentik, tulajdonképpen a saját bankjaikat is mentik.)
A dolog érdekessége, hogy Görögország tulajdonképpen sikeres felzárkózásban is lehetett volna a 2000-es években. A termelékenység emelkedése például magasabb volt, mint Németországban, azaz ha türelmesebb módon egy lassabb bérnövekménnyel is megelégednek a görögök, akkor szép nyugodt és fenntartható felzárkózásban lettek volna.
NEM AZ ÁLLAM TEHET RÓLA
Nem igaz ugyanis, hogy a görög állam tehetne a krízisről. A görög állam akkor sem nagy, ha minden negyedik görög az államnak dolgozik. Az állam kiadásai a 2000-es években mindvégig a GDP 45%-a körül voltak, a német kiadási méret alatt. Az állam bruttó adóssága 2000 után folyamatosan csökkenőben volt a nemzetközi gazdasági válság kirobbanásáig, csakis azután nőtt meg a hirtelen hatalmasra ugró költségvetési hiány következtében, illetve amikor a négy legnagyobb görög bank állami segítséget kért. A megugró bérkiáramlásra a magánszektorban, illetve a háztartások hitelfelvételi boomjára a görög államnak csak igen korlátozottan lett volna ráhatása.
GÖRÖG KULTÚRA?
Az sem teljesen igaz, hogy a görög válság a gyarló, dőzsölő és korrupt görög kultúra eredménye. Itt érdemes tenni egy összehasonlítást Ciprussal, amely gyakorlatilag egy másik görög köztársaság. Míg a görögök régóta ismert módon problémásak, Ciprus érdekes módon az az ország volt, amely EU-n kívüli országként is mindvégig megfelelt volna az eurót meghatározó, 1992-ben meghatározott maastrichti kritériumok mindegyikének. Erre az unión belül egyetlen ország sem volt képes. Azaz a kulturális meghatározottság mítosz. A két ország között jelentős különbség, hogy míg Ciprus gyakorlatilag adóparadicsomként működik az EU-n belül is, addig Görögországban a gazdasági elit legjava, a nagyvállalkozók igen gyakran nem adóznak, az országon kívüli kedvezőbb adóztatású paradicsomokban – többek között Cipruson - tartják pénzüket.
A MEGOLDÁSRÓL
Mi lesz a görög válság kimenetele? Nos ennek egyik oldala a mentőcsomag, másik pedig a görög kormány tettei. Ismert módon az eurozóna tagjai az eredeti szerződések explicit tiltásai ellenére is áthidaló segítséget nyújtanak Görögországnak. Természetesen a segítség jelentős része a Görögországban kitett, főleg német és francia bankok megsegítését célozza, illetve annak elkerülését, hogy a többi dél-európai ország, és ezen keresztül az eurozóna is bedőljön. Ez középtávon elégségesnek bizonyulhat, ám nem oldja meg a problémákat. Az 5%-on felvett hitel ugyanis kedvezőbb természetesen a vállalhatatlan piaci alternatívánál, de a jelenlegi államháztartási hiány és GDP csökkenési cél mellett is azt jelenti, hogy Görögország GDP-hez mért államadóssága minden valószínűség szerint 150% körülire nő a jövő év közepére. Márpedig kevesen tudják, hogy a külső adósság újrafinanszírozása szempontjából 2010 kevésbé veszélyes év, mint lesz 2011.
Mindehhez hozzájárulhat az, hogy Papandreou kormány által kényszerűen vállalt megszorítások nem hogy nem fognak a gazdasági növekedés újraéledéséhez vezetni. Természetesen helyes dolog az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok mindenfajta 13. és 14. Havi juttatását megszüntetni, ám a köztisztviselők bérbefagyasztása maximum a munkamorál csökkenését eredményezheti (gyenge kényszerlépés, hiszen a magánszektor bérkiáramlására a kormánynak nem lehet ráhatása). A ÁFA és a jövedéki adók emelése hozzájárulhat az egyensúly visszaállításához, de a gazdasági növekedést visszafoghatja. És mindezzel együtt is csak -9% körül tartunk, honnan lesz itt egyensúly közeli állapot? És akkor még nem beszéltünk sztrájkokról, demonstrációkról, a leblokkolt államról…
KI A KÖVETKEZŐ?
Spanyolország teljes adóssága 342%, ezen belül az állam 47%, de ebből csak 27% van külföldön. Olaszország teljes adóssága 298%, ebből 101% az állam, és ennek 56%-a van külföldön. Azaz a két nagyobb ország közül messze Olaszország a kitettebb. A jóval kisebb Portugália államadósságának szintén 60%-a külföldön van. (Görögországban a 230-ból 120% körüli államadósság 99%-a külföldön van.) Olaszország likviditási szükséglete is sokkal nagyobb a 2010es évben. Egyértelműen Olaszország a legkitettebb….
